Tizenkét évvel egy tragikus baleset után egy holland férfi újra képes a saját lábán sétálni, miután svájci kutatók vezeték nélkül kötötték össze az agyát a gerincvelőjével. Ez a sci-fibe illő áttörés nemcsak az orvostudományt írja át, de reményt adhat több millió kerekesszékhez kötött embernek.
2011-ben a negyvenéves holland Gert-Jan Oskam élete egy másodperc alatt omlott össze. Kínában dolgozott logisztikai szakemberként, amikor egy tragikus kerékpáros balesetben súlyos gerincvelő-sérülést szenvedett, és deréktól lefelé teljesen lebénult. A hagyományos orvostudomány akkori állása szerint a diagnózis megmásíthatatlan volt: élete hátralévő részét kerekesszékben kell töltenie. Oskam azonban sosem adta fel a reményt, és tizenkét évvel később a tudomány végre utolérte az ő akaraterejét.
Egy svájci kutatócsoport – Grégoire Courtine idegtudós és Jocelyne Bloch idegsebész vezetésével – egy eddig sosem látott módszerrel, egy úgynevezett „digitális híddal” (Brain-Spine Interface) vágott át a biológiai határokon. A beavatkozás során Oskam agyának mozgásért felelős területére apró implantátumokat ültettek, míg egy másik eszközt a gerincvelője azon szakaszához rögzítettek, amely a láb izmait irányítja.
A rendszer működése zseniális. Amikor Gert-Jan a sétálásra gondol, az agyába ültetett szenzorok valós időben dekódolják az elektromos jeleket, majd egy algoritmus lefordítja azokat, és egy hátizsákban lévő számítógépen keresztül vezeték nélkül továbbítja a gerincvelői implantátumnak. A gerincvelő ekkor megkapja a parancsot, és aktiválja a láb izmait. A technológia tehát nem a sérült idegeket forrasztotta össze, hanem gépi úton áthidalta a szakadékot.
A kísérlet eredménye szó szerint felforgatta a tudományos világot. Oskam tizenkét év után újra képes egyenetlen talajon sétálni, lépcsőt mászni, vagy megtenni azt az általa oly sokszor emlegetett aprócska csodát: odaállni a bárpulthoz, és a barátaival szemmagasságban meginni egy sört. Bár a mozgáshoz még szüksége van egy járókeretre a stabilitás miatt, a lépései – a korábbi merev, robotikus próbálkozásokkal ellentétben – természetesek és az ő saját gondolatai által vezéreltek.
A történet legmegdöbbentőbb fordulata azonban csak ezután következett. A kutatók észrevették, hogy a digitális híd rendszeres használata mellett Oskam idegrendszere elkezdett felébredni. Bár korábban az idegek közötti kapcsolat teljesen halottnak tűnt, a folyamatos mesterséges stimuláció és az agyi parancsok ismételt összehangolódása miatt beindult egyfajta biológiai regeneráció. Oskam egy idő után minimális szinten, de a gépek kikapcsolt állapotában is képes volt apró lábmozdulatokra – valami olyasmire, ami a balesete óta fizikai képtelenség volt.
Ez a svájci áttörés paradigmaváltást jelent a globális orvoslásban. Bebizonyította, hogy a neuroprotézisek nemcsak a tünetek kezelésére jók, hanem képesek a tudat és a test közötti elszakadt kötelék fizikai újraépítésére is. A technológia jelenleg még drága, kísérleti fázisban lévő, személyre szabott prototípus. A kutatók végső célja azonban az, hogy a rendszert miniatürizálják, és a pacemakerekhez hasonlóan rutinszerűen beültethetővé tegyék. Ha ez sikerül, a digitális híd végleg megváltoztathatja a paralízis fogalmát.
Nézd meg a történetet videón!
Borítókép: Karácsony Benő: Pjotruska című könyvének borítója. Forrás: Moly.hu, Dacia, Kolozsvár, 1986.
Az ország egyik legígéretesebb úszója a csúcsról egyenesen egy mexikói hostel takarítószemélyzetébe igazolt, hogy megtalálja önmagát. Szilágyi Liliána a bántalmazás és az élsport kegyetlen világa után a jógában lelt békére, […]
