Az ország egyik legígéretesebb úszója a csúcsról egyenesen egy mexikói hostel takarítószemélyzetébe igazolt, hogy megtalálja önmagát. Szilágyi Liliána a bántalmazás és az élsport kegyetlen világa után a jógában lelt békére, most pedig itthon segít másoknak megállni a rohanásban.
Képzeld el, hogy napi 16-20 kilométert úszol már 13 évesen, miközben az életed minden perce be van táblázva. Az egész ország aranyérmeket vár tőled, te viszont legszívesebben csak megértenéd, hogy ki is vagy valójában. Egy ponton vagy beleroppansz a nyomásba, vagy veszel egy nagy levegőt, felszínre úszol, és a saját kezedbe veszed a sorsod.
Szilágyi Liliána kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó éveken át élte a kívülről tökéletesnek tűnő, belülről azonban fojtogató élsportolók életét. A versenysportban nincsen tér a gondolatok és érzések megélésére, ott a sokszínű személyiség kifejezetten hátránynak számít. Bár a 200 méteres pillangóúszást imádta, mert olyan volt számára, mint egy taktikus sakkjátszma, a rendszer folyamatosan elnyomta a valódi énjét.
2021 decemberében aztán az egész országot megrázta, amikor Liliána a nyilvánosság elé állt. Elmesélte, hogy édesapja, a szintén olimpikon úszó éveken át fizikailag, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta őt és édesanyját. Ezt a traumát saját bevallása szerint úgy tudta túlélni, hogy sosem tekintett magára áldozatként. Döntését, hogy a nyilvánosság elé áll, hosszú belső munka előzte meg: megvárta, amíg elmúlik belőle a düh és a harag, hogy történetével egy nála jóval túlmutató társadalmi problémára, a családon belüli erőszakra és a titkolózás toxikus kultúrájára hívja fel a figyelmet. A fordulópontot egy huszonkét éves korában látott álom hozta el: egy gyönyörű kisfiúval álmodott, és rájött, ahhoz, hogy ő egyszer egészséges családot alapíthasson, végleg meg kell törnie a transzgenerációs traumák láncolatát.
A bejelentés után Liliána a világ másik felére, Mexikóba utazott, hogy szó szerint tiszta lappal induljon. Az olimpikon, akihez a fél ország reményeket fűzött, egy tengerparti hostelben vállalt munkát: vécéket takarított. Nem kényszerből, hanem tudatosan: látni akarta, hogyan viszonyul a saját élsportolói egója ahhoz, hogy a nulláról, inkognitóban kell felépítenie a mindennapjait. Zenét hallgatva takarított, majd lement a tengerpartra – és hosszú idő után először élvezte a teljes szabadságot.
A valódi áttörést és a testi-lelki gyógyulást azonban a jóga hozta el. Bár a 2020-as olimpiára készülve úgy túlhajtotta magát, hogy huszonévesen porckopással küzdött, egy ismerőse tanácsára kipróbálta az Ashtanga jógát. Három hónap alatt minden fizikai fájdalma megszűnt. Míg az élsport az egóból építkezik és a határok folyamatos, sokszor kíméletlen túllépését követeli, a jóga alázatra, elfogadásra és a jelenlét megélésére tanította. A mindennapi szorongásait és egykori pánikrohamait pedig egy pofonegyszerű technikával, a koherencia légzéssel sikerült tartósan leküzdenie.
Liliána története rávilágít arra, hogy egy teljesítménykényszeres társadalomban a legnagyobb luxus és a legbátrabb tett a lelassulás. A hosszas külföldi bolyongás (Mexikó, India, Srí Lanka) után hazatért Magyarországra. Szentendrén és a Dunakanyarban építi saját megtartó közösségét, ahol jógát oktat, de úszástudását is szívesen megosztja másokkal. Új hivatásként szimbólumrendszerekkel és asztropszichológiával foglalkozik, melyek a jobb és bal agyfélteke szinkronizálását, a tudatos és tudatalatti én megértését segítik. Legfontosabb üzenete mindannyiunk számára aktuális: merjünk megállni, engedjük el a külvilág elvárásait, és fordítsunk végre minőségi időt a saját belső békénk és emberi kapcsolataink ápolására.
Borítókép: Szilágyi Liliána 2022. szeptember 14-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index
Mi köze a művészetnek a hétköznapi életünkhöz, és hogyan válik a saját valóságunk a kultúra részévé? A Müpa és a Betone kéthetente jelentkező podcastja, az ARTÉRIA pontosan ezekre a kérdésekre […]
