Címlap

50 millió forinttal támogat társadalmi és környezeti projekteket a dm* 

2026.09.29.


Background
share close

A dm Együtt a jövőért névvel indított nemzetközi kezdeményezést, amely társadalmi részvétel lehetőségeire hívta fel a figyelmet. Egyéni inspiráló példákat mutattak meg és pályázatot írtak ki civil szervezetek részére, hogy olyan projekteket támogassanak 50 millió forinttal, amelyek aktuális társadalmi vagy környezeti kihívásokra reagálnak, miközben lehetővé teszik az egyének számára a bekapcsolódást önkéntes lehetőségeken keresztül. 

A dm Együtt a jövőért kezdeményezése két szálon futott: egyrészt személyes, önkéntes munkán és társadalmi elköteleződésen alapuló kezdeményezések megmutatására hívták az egyéneket, másrészt anyagi támogatást biztosító pályázatot írtak ki közhasznú civil szervezeteknek. 

A civileknek szóló felhívásra több mint 200 szervezet jelentkezett, a pályázatokat a dm mellett a pályázat lebonyolítója, a Civil Impact Nonprofit Kft, illetve egy háromtagú zsűri bírálta el. A zsűri tagjaként Vecsei H. Miklós színész, a POKET közösség alapítója, Al Ghousi hesna író, újságíró és Litkai Gergely humorista, környezeti ügyek elkötelezett szószólója segítette a pályázatok értékelését. A zsűri 10 nyertes civil szervezetet díjazott három kategóriában. 

Esélyteremtés és társadalmi párbeszéd

Esélyteremtés és társadalmi párbeszéd témakörben az Élményakadémia Közhasznú Egyesület Pillér programja a nehéz helyzetből induló roma fiatalok támogatáshoz kapott támogatást, hogy megerősödjenek, közösséget építsenek, és aktív szerepet vállaljanak saját környezetük alakításában. A megszerzett tudást saját kortársaik és közösségük javára fordítják. A kategória másik nyertese a Papírsárkány Gyermekalapítvány a támogatásnak köszönhetően bővíti tevékenységét, jelenleg 15 gyermekotthoni csoportban tartanak rendszeres kézműves fejlesztő foglalkozásokat állandó önkénteseink segítségével. A Rosa Parks Alapítvány a józsefvárosi hátrányos helyzetű gyermekeknek nyújt megtartó közösséget és személyre szabott támogatást, a Látható Tanoda projektben olyan alacsony belépési küszöbű önkéntes lehetőségeket alakítanak ki a dm segítségével, amelyekhez nem szükséges pedagógiai végzettség vagy hosszú távú elköteleződés.  A kategóriában az SOS-Gyermekfalvak Magyarországi Alapítványa képzett és mentorált önkéntesek bevonását erősíti a nyertes projekttel, vagyis a gyermekvédelmi rendszer különböző szakaszaiban élő és a kiemeléssel veszélyeztetett gyermekek, fiatalok és családjaik támogatását, összhangban a megelőzésre, családmegerősítésre és családias gondoskodásra épülő szemlélettel. 

Kapcsolódó közösségek

A kapcsolódó közösségek tematika mentén is nyerteseket hirdetett a dm. Az Amigos a gyerekekért Alapítvány egyetemista önkéntesei, az Amigók rendszeresen látogatnak és tanítanak beteg gyerekeket a kórházban. A támogatott projekt az önkéntesközösség szakmai fejlesztését és mentális támogatását célozza.  A kategória másik nyertese a Kiút Szociális és Mentálhigiénés Egyesület: a Szolidaritás Hetek program a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapjától karácsonyig tartó közösségi kezdeményezés, lakossági és céges adománygyűjtéssel segítik az egyesület több mint 200 támogatottját, köztük munkásszállókon élőket, családokat és gyermekeket. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány támogatott projektje az eddig zárt, önkéntes ügyelőiknek szóló belső szakmai műhelyeinket terjeszti ki a nagyközönség felé, egy elkötelezett, egymásért cselekvő közösségi hálózatot létrehozva.  

Környezettel kapcsolatos kezdeményezések

A környezeti kategóriában a Para-Fitt Sportegyesület projektje nyert támogatást: a Repair Café Budapest közösségi javítóműhelyeiben megmutatják, hogy a javítás a fenntartható jövő egyik kulcsa. A projekt a hulladékmegelőzést, a körforgásos szemléletet és a tudatos fogyasztást erősíti, valamint gyakorlati példákon keresztül mutatja be a csomagolási hulladékok és textíliák újrahasznosításának lehetőségeit. A kategória másik támogatottja az Életfa Környezetvédő Szövetség, céljuk egy 1,5 hektáros közösségi csemetekert indítása Makláron, pár év múlva pedig százezres nagyságrendben szeretnének csemetéket adományozni az ország ültetőinek.  A dm a Humusz Szövetség projektjének megvalósítását is segíti, projektjük célja, hogy országos szemétszedő akciókon keresztül feltérképezzék, milyen termékek és csomagolások fordulnak elő leggyakrabban az elhagyott hulladékok között. Az összegyűjtött hulladékot a résztvevők segítségével elemzik, az eredményekből szakmai tanulmányt készítenek, majd az érintett gyártókkal és szakmai szereplőkkel együttműködve keresik a lehetőségeket a természetbe kerülő hulladék mennyiségének csökkentésére.

A történet itt még nem ért véget! A dm most arra kéri a nagyközönséget, hogy a pályázat 10 nyertes szervezete közül a dm.hu oldalon válasszák ki a legszimpatikusabbat – a legtöbb szavazatot elérő projektet a dm további 2 millió forinttal támogatja. Szavazni 2026. október 12. és október 30. között lehet majd a dm.hu oldalon.

Tegyünk együtt a jövőért! | dm.hu

*Fizetett tartalom.

Rate it
Előző bejegyzés