Mit árul el rólunk a ruha? Szinte mindent. Az öltözködés korábban nem pusztán divat volt, hanem egyszerre volt politikai nyilatkozat, társadalmi rangjelző és közösségi kódrendszer.
Az Itt és akkor élő felvételén, amit még tavaly nyáron, a Néprajzi Múzeumban vettünk fel, Rédai Gábor Lackner Mónikával és Fülöp Hajnalkával beszélték át az elmúlt 150-200 év öltözködését történelmi szemmel.
A reformkor idején az öltözködés a nemzeti identitás eszköze lett. Az arisztokrácia „magyar ruhában” jelent meg: zsinóros dolmányban, mentében, később az atillában. A szabás a 16–17. századi nemesi viseletből eredt, de a nyugat-európai divattal is keveredett. 1849 után a fekete, zsinóros ruha gyászjelkép lett, a kiegyezés után azonban díszmagyar eleganciává szelídült. A ruha szó szerint politikai állásfoglalássá vált.
Falun egészen más szabályok működtek. A viselet elsősorban közösségi nyelv volt: megmutatta az életkort, családi állapotot, vagyoni helyzetet, de még azt is, épp hova tart valaki. Nem létezett a „csak úgy felkapok valamit” kifejezés sem. Hány alsószoknya lehet rajtad? Kilátszódhat-e a nyakad? Milyen színt viselhetsz? Ezeket mindig helyi normák szabályozták, a szakértők szerint a kényelem pedig modern találmány.
A ruhák többsége méteráru-vásárlás után, személyre szabva készült. Egy parasztasszony maga varrta a szoknyát, hímezte a kendőt, sőt akár drága brokátmellényt is készített, ha összegyűjtötte rá a pénzt, például tojáseladásból. Gyakori volt a látványos külső és a puritán belső: kívül selyem, belül zsákvászon.
A cifraszűr és a suba eredetileg munkaruhák voltak, főként pásztorok viselték. Később a betyárok, majd a magyaros identitás jelképei lettek, sőt világkiállításokon is szerepeltek. Ugyanígy a kalocsai vagy matyó hímzés, amik jó példák voltak arra, amikor egy-egy helyi hagyományból országos, sőt nemzetközi szimbólum lett.
A lábbelik története különösen kijózanító. Sok vidéken még a 20. század közepén is mezítláb jártak tavasztól őszig. A drága csizmát csak templomban húzták fel, de oda mezítláb vitték el, hogy addig se kopjon. Egy családban sokszor egyetlen pár jutott a gyerekeknek: az ment iskolába benne, aki hamarabb felébredt.
Az első világháború és Trianon átrendezte a piacokat és az identitást is. Ami korábban elérhető volt, eltűnt: egyes közösségek például szalagot csempésztek a határon át, mások hímzéssel pótolták a hiányzó mintákat. A legnagyobb törés azonban 1945 után következett, urbanizáció, a női munkavállalás és az ipari ruhagyártás beköszöntével, a népviselet ünnepi vagy folklór szerepbe szorult.
A beszélgetés talán legmegrázóbb mondata egy régi matyó mondás volt: „Hadd korogjon, csak ragyogjon.” Vagyis a megjelenés fontosabb lehetett az anyagi biztonságnál is.
Ma szinte korlátlan szabadságunk van az öltözködésben, de ezzel együtt eltűnt az a gazdag jelentésháló is, amiben egyetlen kendőkötés vagy szoknyaszín egész élettörténeteket mesélt el. A ruha ma stílus. Akkor identitás volt.
Ha érdekel ez a szuperizgalmas beszélgetés, kattints!
A befektetési csalások az utóbbi időben az egyik leggyorsabban terjedő pénzügyi visszaélési formává váltak. A csalók „kihagyhatatlan” ajánlatokkal és tudatos pszichológiai nyomásgyakorlással próbálják megszerezni az ügyfelek pénzét. Az Erste a […]
