Hírek

Ezzel kiszabadulsz a rohanó világból, ami körülvesz

2022.10.04. 5


Background
share close

A fotelbe bebújós könyvolvasás lassan kikopik a hétköznapi rutinból. Pedig az irodalom kikapcsol, inspirál, elgondolkodtat. Ezeket a perceket próbálja visszacsempészni a PONT ELÉG podcast. “Mostanra van egy olyan skillem, hogy hosszú perceken keresztül tudok letűnt korok nyelvén beszélni, igaz ennek a mai világban nem sok haszna van” – meséli Orsós Lajos, a Betone Studio új, verses podcastjének házigazdája. Vele beszélgettünk a kezdetekről és a folytatásról. 

Elindult a Pont Elég podcast első évada. Ebből pedig már ki is derült, hogy lesz folytatás. De mi alapján válogattátok össze a verseket, mi volt a koncepció?

Az első évad a kötelező versek jegyében épült fel, olyan költeményekből, melyekkel általános iskolában jó eséllyel találkoztunk, és válogattunk hozzá olyanokat is, amiket szerintünk érdemes ismerni. 

Míg az első évad a kötelezőkről szól, a második nagyobb hévre kapcsol! 

Igen, a forradalmi versek a magyar irodalom különlegességei, szerintem olyan hevület és szenvedély, mint amilyen a mi költőinkben lakozott, nem sok van a világirodalomban.  Ráadásul ezek a versek újra és újra reneszánszukat élik, mert alkalmasak a bennünk rejlő feszültségek és érzelmi állapotok megélésére. Én legbelül azt szeretném, ha ez a podcast szárnya kelne, és az emberek újra elővennék ezeket a csodálatos verseket! De lesz majd szerelmes tematika is, hiszen az kimeríthetetlen és örök téma, nálunk se maradhat ki. 

Hozzád melyik áll közelebb? 

Én inkább az epikában tudok elmélyülni, a legközelebb a balladák állnak hozzám, mert egy balladába nagyon sok gondolat és szín belefér, a forradalmi hevülettől a szerelmes líráig. 

Mi volt a motiváció a Pont Elég létrehozásához? 

Hampuk Richárddal, a műsor producerével gyerekkori barátság fűz össze és már hosszú–hosszú ideje terveztük, dédelgettük az álmunkat, hogy csináljunk egy verses podcastot. Legjobb tudomásunk szerint, ilyen még nincs a mai magyar podcast piacon!

De ha lenne is, a Pont Elég podcastot akkor is elkészítettük volna, mert nekünk fontos az irodalom, fontosak a versek, mi ebben nőttünk fel. Remélem, hogy ez a podcast sok emberhez eljut, és sokan szeretik majd, legalább annyira, mint amilyen szeretettel mi készítettük. 

Milyen érzés volt ennyi általad szeretett verset elmondani, mit éreztél felvétel közben?

Ó én lubickoltam! Gyakran késő estébe húzódott a stúdiófelvétel, de én mindig nagyon energikusan érkeztem meg, és úgy is távoztam a helyszínről, mert engem a versek feltöltenek. Mélyszegénységben nevelkedtem egy somogyi cigánytelep kellős közepén, ahol a kultúra nem mindennap része az ember életének, de valamiért engem megtalált.

Gyerekkoromban verseket olvasva aludtam el esténként, Petőfi összesével a mellkasomon. Választhattam volna regényeket vagy meséket, de a versek fogtak meg, mert könnyen olvashatók és ritmusosak. Nagyon hamar behúzott az olvasás, rengeteg olyan költeményt tanultam meg, amit még az iskolában sem vettünk. Mostanra van egy olyan skillem, hogy hosszú perceken keresztül tudok letűnt korok nyelvén beszélni, igaz ennek a mai világban nem sok haszna van.

Verseket olvasni is lehet, sercegő papírral az ujjaink közt, bekuckózva egy kényelmes fotelbe. Mégis miért akkor a podcast?

A világ rohan, mindegy hol vagy, merre tartasz, egy biztos, hogy rohansz. Nehéz megállni, megpihenni, elgondolkozni. Ez a podcast – ha csak néhány percre is – kiragad a napi mókuskerékből.

Autózás közben, vagy két tárgyalás között, esetleg iskolaszünetben, csak “felcsapod” a Pont Elég podcastot és kiszabadulsz a rohanó világból, ami körülvesz. A sercegőpapíros-fotelbebújós könyvolvasás sajnos lassan, de biztosan elvész a hétköznapok rutinjából, az irodalom azonban velünk marad. Mi pedig teret adtunk neki egy új, modern platformon, ahol könnyen elérhető és népszerű lehet. 

Rate it
Előző bejegyzés