Címlap

Amikor az otthonból ketrec lesz, majd az újrakezdés helyszíne – Kőváry Anett története

2025.11.07.


Background
share close

2013 januárjának szürke reggelén Kőváry Anett a rádióból kilépve még nem tudta, hogy élete egyik legnehezebb időszaka kezdődik. Néhány perce közölték vele: vége a karrierjének. Három év a Morning Show-ban, tíz évnyi munka, és most hirtelen csend. Nem sokkal korábban tudta meg, hogy gyermeket vár. A hír öröme helyett félelem érkezett: hogyan lesz most? Mit kezd magával egy rádiós, akinek hirtelen megszűnik a világa, és egyedül marad egy új élet küszöbén?

A terhesség hónapjai nem voltak „áldott” időszakok. Nem szerette a testét, nem találta magát a szerepben, és bűntudata volt emiatt. A szülés után pedig beköszöntött a csendes otthon. Az a fajta otthon, amit a legtöbb anya idillinek képzel – babaillat, puha plédek, meghitt percek –, de számára ez a négy fal egyre inkább ketrec lett.

Minden mozdulatát a kontroll határozta meg: percre pontos napirend, szoptatási jegyzetek, grammra mért adagok. Öt füzet telt meg adatokkal, miközben az anyaság öröme kicsúszott a kezei közül. A ház elcsendesedett, a vendégek elmaradtak, a párja külföldön dolgozott, és Anett egyre mélyebbre süllyedt a saját otthonának falai közé.

Aztán egy délután, miközben a leves illata betöltötte a lakást, egyszer csak nem bírta tovább. Lefeküdt, és a plafont nézte. Mellette az unokatestvére csak ennyit kérdezett: „Na, mi van?” Ez a banális kérdés lett a fordulópont. Anett kimondta: baj van. És segítséget kért.

Ha meg akarod hallgatni Anett történetét arról, hogyan küzdött meg a szülés utáni depresszióval, itt megteheted!

Rate it
Előző bejegyzés