Egyszer lent

Egy podcast azokról, akiknek hatalmas pofont adott az élet. Megjárták a gödör mélyét, de sokkal erősebben kerültek ki belőle.

Most játszott: Vissza nem fordulunk, csak előre megyünk! - Szvitacs Alexa (18)

Vissza nem fordulunk, csak előre megyünk! - Szvitacs Alexa (18)

Szvitacs Alexa asztaliteniszezőnek egészen fiatalon és rendkívüli hirtelenséggel kellett szembenéznie egy rejtélyes és kegyetlen betegséggel. Minden előjel nélkül lett rosszul, majd néhány nap után már az intenzív osztályon feküdt élet és halál között. Kiderült, hogy toxikus sokk szindrómája van, aminek következtében amputálni kell egyik karját és lábujjait. Ráadásul mindezt úgy tudta meg, hogy az orvosok egy vizit során egymás között beszélgettek arról, hogy mit és hol kell levágni. 

Alexa túl fizikai és lelki fájdalmon, túl az ésszerű teljesítőképesség határain, minden tragikus változás ellenére hihetetlen gyorsasággal alkalmazkodott megváltozott élethelyzetéhez, sőt egy olyan álmát is beteljesítette, amelyre egészséges sportolóként nem volt lehetősége: olimpikon lett.

Hogyan lehet megküzdeni a fájdalommal, a reménytelenséggel? Ez a történet egy hihetetlenül erős lányról szól. Hallgassátok meg és legyetek ilyen erősek ti is!


Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre

További műsoraink a betone.hu-n

Facebook: Betone

Instagram

Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices