Hírek

Lukács Noémi egy nógrádi kis faluból teszi jobbá a világot

2024.11.26.


Background
share close

Lukács Noémi biológus, akinek nevét a koronavírus-járvány idején ismerte meg a világ. Bár azt kevesen értik, pontosan mik is az antitestek, azt mindenki tudja, hogy ő állítja elő azokat – és az is, hogy többek között ezért nem kell már karanténban élnünk.  A nógrádi kis faluban, Szirákon, a nagyszülei egykori portáján – a kerti melléképületben a laborjában kutat olyan dolgokat, amiktől a világunk jobb lehet.

“A vírusfertőzések során általában lehet találni egy bizonyos szerkezetet, amit duplaszálú RNS-nek hívunk. A tudomány akkori meggyőződése szerint ez nem egy valós termék, hanem azért azért találjuk, mert miközben mi manipuláljunk a fertőzött sejtekkel, egy mű terméket hozunk létre, és ez az a mű termék. 

Nekem az volt a meggyőződésem, hogy ez nem lehet. Valószínűbb, hogy a vírusok sokszorozódásának egy természetes kísérő jelensége.” 

Ehhez állított elő olyan reagenseket, amik ezt a szerkezetet ki tudták mutatni. A felfedezése unikális volt a világban, de nem csupán ennyi volt az ő jelentősége a koronavírus leküzdésében. Hogy mi még, az a  beszélgetésből kiderül. Mit ahogy az is, hogy világhírű tudósként hogyan tud ilyen szerény és természetes maradni. 

Rate it
Előző bejegyzés