Hírek

Itt a Felforgatók negyedik évada!

2021.10.13. 5


Background
share close

Október 13-án startol a bátor és sikeres magyarokról szóló podcast műsor, a Felforgatók negyedik évada. Az új szériában összesen tizenkét részt hallgathatnak meg az érdeklődők, az epizódokban Kadarkai Endre vendégei a sikerhez vezető, olykor rögös útról mesélnek. A Betone Studio podcastja hetente jelentkezik majd friss epizóddal, többek között Geréb Ágnes, az apás- és az otthonszülés hazai úttörője, Linczényi Márkó zenész, S. Hegyi Lucia divattervező, Sallói István sportvezető és egykori válogatott labdarúgó, valamint Dr. Csókay András idegsebész történeteit is megismerhetjük.

Az első epizód vendége nem más, mint a Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány igazgatója, Mérő Vera. A beszélgetés alatt szó esik a kezdetekről, az emberi jogokról és arról is, hogyan lett a nagy igazságérzettel megáldott kislányból egy vérbeli felforgató.

A negyedik évad azonban további meglepetéseket is tartogat, hiszen nem csak a jelen felforgatói kapnak majd szerepet, hanem a múlt bátor magyarjairól is szó esik. Többek között az első orvosnő története is megelevenedik, de az is kiderül, hogy kik forgatták fel Hollywoodot, vagy kinek köszönhetjük az otthon is élvezhető kávét.

„Ez az évad abban is különbözik a korábbiaktól, hogy a vendégek között több megosztó személy is szerepelni fog, akik ugyan felforgatóknak számítanak a maguk területén, de nem csak tisztelőik vannak. Elhangoznak majd olyan mondatok, amik nem csak elgondolkodtatnak, hanem indulatokat is kiválthatnak” – árulta el Neizer Anita, a Betone Studio főszerkesztője.

A Felforgatók 4. évad 1. része október 13-tól már elérhető a legnépszerűbb podcast lejátszókon!

Rate it
Előző bejegyzés