Miért kerülünk újra és újra hasonló kapcsolatokba? Miért reagálunk ugyanúgy egy konfliktusra, pedig fejben pontosan tudjuk, hogy máshogy kellene? És mi köze lehet mindehhez annak, hogy mennyit alszunk, mikor eszünk, vagy egyáltalán észrevesszük-e, mi történik a testünkben? A Pszichoforyou adásában Tóth Zsófi és a műsor házigazdája, Szabó Eszter Judit Nicole LePera Hogyan légy te magad a szeretet című könyve nyomán azt járják körül, hogyan hatnak gyermekkori érzelmi tapasztalataink, az idegrendszerünk és az önmagunkhoz fűződő kapcsolatunk arra, ahogyan másokhoz kapcsolódunk.
A beszélgetés egyik fontos kiindulópontja az érzelmi elhanyagolás, vagyis amikor a gyerek fizikai szükségleteiről ugyan gondoskodnak, de arra már kevés figyelem jut, hogy mit érez, mire vágyik, mitől fél. Különösen ismerős lehet ez egy teljesítményközpontú közegben, ahol könnyű azt megtanulni, hogy akkor vagyok értékes, ha teljesítek.
A könyv egyik legerősebb történetében a szerző egy ajándékba kapott előadáson ül a párjával. Boldognak kellene lennie, mégis megmagyarázhatatlan távolságot érez kettejük között. A felismerés lassan érkezik: talán nem csak a másikkal történik valami. Talán én is alakítom azt, ami újra és újra megtörténik velem. A kapcsolataink nem pusztán megesnek velünk, azoknak mi is aktív szereplői vagyunk. A legtöbben mégis a kondicionált én szerint működünk, azaz folyamatosan azt figyeljük, mit vár el tőlünk a környezet, miközben saját szükségleteinket egyre hátrébb szorítjuk.
Csakhogy amit elnyomunk, valójában nem tűnik el. Ráadásul, amikor állandóan mások elvárásaihoz igazodunk, könnyen elveszítjük a kapcsolatot a saját érzéseinkkel is. A megoldás meglepően prózai helyről indul: a testünktől. Alvás, pihenés, étkezés, a fáradtság és az éhség észrevétele – ezek az önmagunkról való gondoskodás alapjai. Az epizódban még egy egészen egyszerű gyakorlat is elhangzik: állítsunk be naponta három emlékeztetőt, és kérdezzük meg magunktól: Mire van most szükségem? Mi történik a testemben?
A teljes adásban szó esik a kedvbenjárás stresszválaszáról, a lefagyásról és a menekülésről, arról, hogyan lehet időben észrevenni, hogy egy konfliktus eszkalálódik, és miért lehet egyetlen mondat – „szünetet kérek” – valódi önvédelmi eszköz. A végén pedig előkerül a társszabályozás is: hogyan maradhatunk annyira stabilak egy feszült helyzetben, hogy ne csak magunkat, hanem akár a másikat is segítsük visszatalálni a biztonságérzetéhez.
Borítókép: charliepix / Canva Pro licenc alapján.
Miért küzdünk akkor is, amikor már tudjuk, hogy veszíthetünk? Hol végződik a kitartás, és hol kezdődik az önpusztítás? Hemingway öreg halászának történetén keresztül Dr. Kádár Annamária és Vörös István…
