Szilágyi Áron a világ egyik legsikeresebb kardvívója, azonban még az ő pályafutásában is voltak brutális mélypontok, amikből fel kellett állnia. Hogyan tanul meg egy élsportoló együtt élni a teljesítményszorongással, a külső elvárásokkal és a saját belső kételyeivel, és hogyan lehet ezekből újra erőt kovácsolni?
2019-ben, a budapesti vívó világbajnokságon az egész ország Szilágyi aranyérmére várt. Kétszeres olimpiai bajnokként, hazai közönség előtt minden adott volt a diadalhoz. A páston azonban valami egészen más történt. A megszokott kontroll helyét furcsa bizonytalanság vette át: Áron fejében a zaj eltorzult, a tér arányai megváltoztak, az időérzékelés szétesett. A sportoló, aki addig a legélesebb helyzetekben is kristálytiszta fejjel döntött, hirtelen elvesztette a fókuszt, és már a legjobb 32 között kiesett.
Áronnak a vereség nemcsak szakmailag volt megrázó, hanem mentálisan is. Ekkor már évek óta dolgozott együtt pszichológusával, Faludi Viktóriával, akivel még húszas évei elején kezdte el a közös munkát. Akkor még nem tudta, hogyan kell „jól” beszélgetni egy pszichológussal, még egy olyan egyszerű kérdésre sem tudta, hogyan kell válaszolnia, hogy: hogy vagy? Az évek alatt azonban megtanulta felismerni és megfogalmazni a saját belső folyamatait.
A londoni olimpiai arany gyorsan jött, a siker pedig újabb terhet rakott a vállára. A folyamatos megfelelés, a külvilág és saját maga felé támasztott elvárások lassan, észrevétlenül épültek be a gondolkodásába. A budapesti világbajnokság előtt már nemcsak egy versenyre készült, hanem egy szinte sorsszerűnek hitt pillanatra. Utólag úgy látja: ez a belső narratíva vonta el a figyelmét a jelenről.
A vereség utáni időszakban a legfontosabb felismerés az volt, hogy ő nem kizárólag vívó. Az élsport buborékából a család, a barátok és az utazás segítettek kilépni. Hónapokba telt, mire újra kardot fogott és képes volt arra, hogy a történteket nem teherként, hanem tapasztalatként építse be a pályafutásába. Ennek eredménye lett később a tokiói olimpiai arany és a kairói világbajnoki cím.
A történet azonban itt sem ért véget. A párizsi olimpia előtt sérülés, belső konfliktusok és felborult felkészülés nehezítette az útját. Az egyéni verseny ismét kudarcba fulladt, ám ezúttal már másként reagált. Tudta, mi történik benne, felismerte a mentális jeleket, és néhány nap alatt képes volt visszahozni magát egy olyan állapotba, hogy a csapattal végül ezüstérmet szereztek.Hogyan lehet egy újabb mélypontból ismét versenyzőként, sőt emberként is megerősödve visszatérni?Mi történt ezekben a hónapokban, és milyen módszerekkel tudta Szilágyi Áron újraépíteni magát fejben és testben egyaránt? Ha érdekel, kattints, és hallgasd meg az Egyszer lent epizódját!
Mit jelent számodra a gondoskodás? Egy szülőt, aki mindig ott van? Egy barátot, aki nem csak a jó pillanatokban marad melletted? Vagy inkább azt, amikor te magad próbálsz jövőtudatosabban élni: […]
