Egyszer lent

Egy podcast azokról, akiknek hatalmas pofont adott az élet. Megjárták a gödör mélyét, de sokkal erősebben kerültek ki belőle.

Most játszott: Az ölelés, a kézfogás és a beszélgetések - Zsiga Melinda (18)

Az ölelés, a kézfogás és a beszélgetések - Zsiga Melinda (18)

Melinda 1985-ben édesanyja sokadik gyerekeként jött a világra, több testvére is állami gondozásba került a rossz életkörülmények miatt. A teljes történetből bizonyos részletek a mai napig homályosak, mert bár Melinda sok kérdésére próbált választ találni, van, ami már örökre rejtély marad.

Az állami gondozás után összesen háromszor adták nevelőszülőkhöz, a második család, ahol kisgyerekéveinek egy részét töltötte a gondoskodást fizikai és lelki fenyítéssel fejezte ki. Mindezek után harmadik nevelőcsalád és a sport megtalálása végül pályára állította Melindát, akinek persze utána sem volt könnyű, hiszen roma származása miatt napi szinten szembesült a társadalmi előítéletekkel. 

Mégis mindig mosolyog, és bízik az emberekben. Sőt, segíteni szeretne. Mindenkinek, aki hozzá hasonló helyzetből kell elkezdje az életét. "Ha egy kisgyereket sikerül motiválni, hogy erőt kapjon, már az is nagyon jó" - mondja az epizódban. 

ALKOTÓK: 

Műsorvezető: Lovas Rozi

Szerkesztő: Mihálykövi Sára 

Szövegíró: Horváth János Antal 

Gyártásvezető: Grőger Dia

Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel 

Kreatív producer: Román Balázs

Producer: Hampuk Richárd

 Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre

További műsoraink a betone.hu-n

Facebook: Betone

Instagram