BETONE BUSINESS

A Betone Studio üzleti, gazdasági műsorainak közös csatornája.

Most játszott: Miért szorítjuk össze a szemünket, ha látjuk, hogy jön a vonat?

Iratkozz fel!

Original

Miért szorítjuk össze a szemünket, ha látjuk, hogy jön a vonat?

2012. február 3-án, reggel 9-kor, egy sajtótájékoztatón jelentették be, hogy megszűnik a MALÉV, a magyar légitársaság. Ugyan sok cég életében előfordult már hasonló eset, de ettől még a több ezer MALÉV-alkalmazottnak akkor is ez volt az egyik legrosszabb napja. Ugyan évekkel korábban tudni lehetett, hogy baj van, hogy a cég veszteséges, de a dolgozók többsége álmában sem gondolta volna, hogy egyszer a MALÉV-en kívül kell munkát keresnie. Így volt ezzel Böröndi Mária is, aki 27 év után, 48 évesen írta meg élete első szakmai önéletrajzát. Az ő és Király István, akkori HR-igazgató történetén keresztül mutatjuk be, hogyan érdemes hozzáállni egy ilyen krízishez. Milyen fázisokon mentek keresztül és hogyan jutottak el oda, ahol ma tartanak? 

A krízisek okozta gyász folyamatáról és a veszteség elfogadásának technikáiról nemcsak az érintettekkel, hanem Dénes Fruzsina pszichológussal is beszélgettünk.

A műsor végén pedig a kreativitás kerül a fókuszba, a Loffice alaptóival beszélgettünk a cég terveiről, a koronavírus okozta krízisről. 

A TO-DO-LIST első évadában a krízis jellemzőivel, következményeivel foglalkozunk.

Számtalan válság van már mögöttünk, amiből tanulhatunk. Minden epizódban ezekhez keresünk történeteket. Beszélgetünk az érintettekkel, majd az üzleti élet és a pszichológia szakértőivel igyekszünk tanácsokat adni és levonni a következtetéseket. 

Az epizód alkotói:

Műsorvezető: Szöllősi Györgyi

Szerkesztő: Lukács Luca

Szövegíró: Kovács Málna

Utómunka- és zenei szerkesztő: Szűts Dániel

Kreatív producer: Román Balázs

Producer: Hampuk Richárd

Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Iratkozz fel!